Vatelin

Vatelin egy egészen kicsi, kompakt, dudliorrú, pihepuha bundás kutya. Néhány hónapja Viszkózzal együtt érkezett egy kutyagyűjtőtől, rendesen leharcolt állapotban. Mindketten félénkek voltak, korábbi éveiket egy házon belül töltötték, alig ismertek valamit a világból.
Vatelin néhány éves, ám a régebbi, kihasználó tartás miatt elsőre sokkal idősebb benyomását keltette. Most már összeszedte magát, megfiatalodott külsőleg. Ehhez hozzájárult az is, hogy a térdét rendbe tették, műtéti megoldásra szorult. A csípője viszont szintén nem profi, így aztán soha nem lépcsőzhet. A genetika és a felelőtlenség, ugyebár. A műtét után szépen felépült, fizioterápiára és úszásra azonban szüksége lenne ahhoz, hogy a mozgása harmonikussá váljon. Nagy eséllyel kimondható, hogy nem lesz élvonalbeli sportoló, viszont a mindennapi erőpróbáknak kiválóan megfelelnek a lábacskái. Aktív, mozgékony kiskutya.
Társa, Viszkóz mázlista, mert egy szuper helyre gazdisodott. Vatelin is a nyomában van, ő ideiglenes befogadóhoz költözhetett, és támogató közegben gyakorolja a lakásban élés szabályait. Ez elképesztően nagy segítség, az egyéni figyelem és törődés nagyot lendít Vatelin életminőségén és esélyein is. Szépen kinyílt, élvezi a társasági életet is, a kanapén otthonosan mozog. Más kutyákkal jól megtalálja az összhangot.
Továbbra is felelős, türelmes, szerető gazdit keresünk számára, s míg ő megérkezik, Vatelin az idijénél kóstolgatja, milyen is egy családi kutya élete.

Köszönettel fogadnánk Vatelinnek ezeket a tárgyi adományokat:

- Sinoquint,

- Arthrocool Mobilityt és

- Skelevet kapszulát.

- az Energy-Vet gerinces csomagját

Ha segítenétek Vatelin költségeiben, azt megköszönjük:

Eszkuláp Egyesület

Magnet Bank

16200223-10054165

" Vatelin "

PayPal: eszkulap2016@gmail.com

IBAN: HU 45 1620 0223 1005 4165 0000 0000

BIC: HBWEHUHB

Vatelin oltva, ivartalanítva, chippel ellátva és szívféregre szűrten fogadható örökbe, benti tartással.

Sorszám
2021/128
Fajta
keverék
Nem
Szuka
Méret
Közepes
Született
2019.01.01.
Kor
Fiatal (0-5)
Származási hely
gazdától, Orosháza
Bekerülés időpontja
2021.04.21.
Gazdi státusz

Örökbefogadnád véglegesen vagy ideiglenesen?
Írj nekünk!
Nem vagy biztos benne?
Tudj meg többet az örökbefogadásról!
Örökbefogadás

Üzenj nekünk!

© 2022 ESZKULÁP ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
envelope
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram