Tunk kistermetű, tacskó keverék kan. 7 éves, de ezt ránézésre vagy a habitusa alapján az ember meg nem mondaná.
Végtelenül kedves kutya, az embereket imádja, a simogatást rettentően élvezi. Felemelhető, ölbe vehető. Helyes, együttműködő, bár néha kicsit akaratos is. Terrieres, pörgős, az ember mosolyog, ha meglátja. Mindenért hálás, vidám személyiség, nem lamentál az élet nehézségein.
Könnyen motiválható, okos, mozgásigényes. Szívesen sétál, nagyobb távok sem fognak ki rajta.
Nem pórázreaktív, és néhány kutyatársával eljátszik, de inkább egyedüli kutyaként élne, otthon már nemigen akar másik kutyát.
Szívférges volt, de a lassú módszer szerint kikezeltük.
Tunk újabban rendezvényekre is kilátogat velünk, elszemlélődik, jól viselkedik, gyerekekkel is szívesen kapcsolódik.
Lakásban még nem élt, nálunk kinti kenneles, a szívünk megszakad már érte. Olyan jó lenne, ha valaki végre szerető otthont biztosítana neki. Ideiglenes befogadónak is nagyon örülnénk, mert úgy családias közegben, egyéni törődés mellett várhatná Tunk a végleges családját.
Szeressen bele valaki.
Ha segítenétek Tunk költségeiben, azt megköszönjük:
Eszkuláp Egyesület
Magnet Bank
16200223-10054165
" Tunk "
PayPal: eszkulap2016@gmail.com
IBAN: HU 45 1620 0223 1005 4165 0000 0000
BIC: HBWEHUHB
Tunk ideiglenes befogadót keres, lehetőség szerint olyat, aki vállalja, hogy mennek kutyaiskolába (mi fizetnénk), amint lehet. Jelentkezni, bővebb információt kérni Egyesületünk e-mail címén lehet!
Tunk oltva, ivartalanítva, chippel ellátva és szívféregre szűrten fogadható örökbe, benti tartással.
Please activate your license to enable all features and receive new updates.