067 Töpi Sánc

Töpi Sánc

Töpi Sánc egy nyolc év körüli, földszintes kan. Mintás bundájával és zömök, mókás testével az egyik reklámarcunk. Vak, sőt az egyik szemét túlnyomás miatt el is kellett távolítani. Ez azonban nem zavarja, már megszokta, egyéb érzékszerveivel tájékozódik, nem bizonytalan. Kedves, bújós. Rozogaként jött, de felhúztuk egész fittre. Mindenféle jóságot szed: izületvédőket, alkalmanként fájdalomcsillapítót, amiket szívesen fogadunk a számára. Az emésztése is lassú, így fokozottan hajlamos a "besülésre", így prémium konzervekkel etetjük, amit igazán kedvel. Sánc az egyik szuper kutyánk: más kutyákkal kompatibilis, az emberekért rajong, mindenért hálás. Lelkes, boldog, élénk. Mosolyog. Folyton-folyton. Az örökbefogadó napok sztárja. De egy család sokat tudna jelenteni számára is. Egy végleges. Addig is ideiglenes befogadónál él, ahol tanulja, mit is kell tudni egy lakásban élő kutyának. Nagyon jól halad, továbbra is szereti a hasát és kiderült, hogy a zenét is. Feldobja a kutyák társasága, szereti a gyerekeket, szívesen barátkozik mindenkivel. A jókedv, kalandvágy, jómodor alap tulajdonsága. Otthon sütkérezik a napon, szunyókál, vagy ügyel a rendre. Jól tájékozódik. Mondtuk mi, hogy szuper kutya, már csak egy gazdit szeretnénk neki találni!

Töpi Sánc oltva, ivartalanítva, chippel ellátva és szívféregre szűrten fogadható örökbe, benti tartással.

Sorszám
2019/122
Fajta
tacskó keverék
Nem
Kan
Méret
Kicsi
Született
2012.04.05.
Kor
Idős (10+)
Származási hely
19-05-23
Bekerülés időpontja
2019.04.29.
Gazdi státusz

Örökbefogadnád véglegesen vagy ideiglenesen?
Írj nekünk!
Nem vagy biztos benne?
Tudj meg többet az örökbefogadásról!
Örökbefogadás

Üzenj nekünk!

© 2022 ESZKULÁP ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
envelope
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram